A birka

Ősi időkben a Teremtő, megelégelvén az addigi emberiség rovására írható bűnös cselekedeteket, vízözönnel tüntetett el mindenféle népet a Föld színéről. Írmagnak egyedül Noét és kiterjedtebb családját választotta, akiket az ajánlása szerint erdei fából (!) összebarkácsolt bárkával mentett meg a pusztulástól. Megmenekített továbbá számos ártatlan állatot is, mégpedig azáltal, hogy a sebtében beterelhetők közül kettőt-kettőt a kapitány és legénysége, leánysága gondjaira bízott.

Mint az egykori legendás kapitány kései leszármazottja, hiszek abban, hogy az ősi idők megmentett párjai között a birkák is ott voltak. Túléltek vízözönt és ezer, meg ezer pusztítást, vészt. Az is biztosnak látszik azonban, hogy a mostani években, itt a Kárpát-medence közép-keleti térségében emberi bűnöket özönvízzel is büntető Teremtő, anno dacumal két alapvető állatpárt nem tudott átmenttetni a vészen. Az egyik az ú.n. árvízi jelzőrendszer és védmű állat, a másik a bárkafás magánerdő állat.

Abból gondolom, hogy a bárkák, vagy mit is beszélek!, a birkák a Teremtő kedvezményezettjei voltak, mert később is fontos szerepet szánt nekik, amikor a gyermeke erdei fából (!) készült bölcsőjét, immár kétezer éve, egyszerű betlehemi jászolban alakíttatta ki. A kisdedet a birkák, és más társaik melege segítette át a kezdeti megpróbáltatásokon. Az azóta eltelt történelmi időkben is nyomon követhető a birkák emberközelsége, kezdve a közönséges (bocsánat is érte!) birkapörkölttel és nem befejezve mondjuk az Aranygyapjasokkal.

A birkák (és persze, az erdei fából (!) készült bárka) fennmaradásának alapvető feltételét akkor ismertette meg a Teremtő Noéval, amikor az Özönvíz tetőzését követő negyvenedik nap után, a szabadjára engedett egyik madár, talán galamb, már nem tért vissza a bárkára. Noé majdnem biztos lehetett abban, hogy immár szárazföld kandikál ki valahol a tengernyi tengerből, és ahol szárazföld van, ott egykettőre füves legelő sarjad, mindennek örömére. Magán bárkaerdő csak nagy sokára, kevesekére.

A Teremtő bölcsessége mutatkozik meg abban, hogy gyermekét a már ismert időpontban nemzette szeplőtelen fogantatással, Betlehemben. Mert ugyebár, 1838-ban Pesten, 197O-ben Tisza-szerte, 1998-ban, vagy 2OOO-ben, de sajnos: 2OO1-ben is, mondjuk itt Kárpát-alján, esetleg a beregi síkon, vagy a Bodrog-közben, a régtől rendhagyónak ismételt Özönvíz közepette, miféle fa-jászol adott volna menedéket a kisdednek? A tengernyi víz fogságában a fennmaradásért küzdők zihálása sem szállhatott volna a szent gyermek védelmére.

Az ezredfordulós Özönvizeink mentőhajósai, napjaink neo-Noéi, ki tudja, hány negyven napos esős szakaszt követően, még csak részben sikeres kísérletet tettek, ami a galambröptetést, a biztosnak mondható talaj-fogást és az elején említett két állatpár: az ú.n. árvízi jelzőrendszer és védmű állat, továbbá a bárkafás magánerdő állat megmentését illeti.
A Noé-bárkán megmenekült Noé birkák mai leszármazottai közül a teremtő ismét kitüntető szerepet adott egynek. Az ezredfordulón Ausztráliában klónozással hasonmás birkát segítettek a világra! Stabil tulajdonságokkal bíró árvízi jelzőrendszer és védmű állat, megbízhatóan működő bárkafás magánerdő állat klónozására lehet-e lelkesítőbb ösztönzés!

Aponymus